Magyarul Senki többet címen jelent meg Giuseppe Tornatore 2013-as filmje, és mivel egyrészt az ő neve viszonylag keveset mond, másrészt olasz filmek közül eddig viszonylag kevés kiemelkedőt láttam, nagy megdöbbenés volt, mennyire plasztikus, lendületes és fordulatos a film.
Virgil Oldmant (Geoffrey Rush), az aukciók világában kiemelkedőnek számító idősödő műértőt egy fiatal örökösnő felkéri, hogy meghalt szülei villájában a hátrahagyott ingóságokat segítsen felbecsülni és elárverezni. A hölgy valamiért nem akar személyesen találkozni vele. Oldman a házban érdekes alkatrészekre bukkan, melyekből Robert, műszerész ismerőse egy titokzatos gépet állít össze, miközben tanácsokat ad neki, hogyan barátkozzon össze az örökösnővel. Eközben barátja és cinkostársa, Billy (Donald Sutherland) segítségével egy trükkel aukciókon felvásárolja a legnagyobb festők híres portréit, amelyeket egy elzárt szobában tart.
A kialakuló bonyoldalmak egyrészt nagyon emberiek, másrészt sokszor váratlanok, ami nagy erőssége a filmnek. A karakterek életszerűek, Rush és Sutherland nagyszerűek a szerepükben – őszintén nem is értem, hogy sikerült őket egy olasz produkciónak megnyerni. Ennio Morricone zenéje szépen belesimul a filmbe, nem önmagában akar tündökölni. Nekem külön élvezet volt a berendező munkája, a kiürítendő ház és a képek szobája gyönyörűen ki van találva. Főleg a régi házban a festett falú szoba, nagyon szeretem az élethű képekkel borított falakat.
A film élvezetes, váratlan húzásokkal, nagyon ajánlom mindenkinek!
Sudika blogja 